Novák Géza helyi gyűjtő római-kori tárgyaiból válogatott olyanokat, amelyek az újszövetségi kor mindennapjait idézték fel. Mindannyian tudtuk, hogy ezek a tárgyak nem a szentföldről, nem a bibliai történetekből származnak (nem „ereklyék"), és pannóniai eredetűek. De egy akkori „globális" birodalom életének elterjedt tárgyai. A tárgyak megnézésekor felidéztük a bibliai szövegeket, amelyekben szerepeltek. Például az első század római császárainak pénzei mellett megszólaltak az Augustusról, Tiberiusról, Klaudiusról szóló bibliai igék, vagy a név szerint nem említett, de utalásokban azonosítható császárokra vonatkozó szakaszok. Az edényekkel, az öltözködéssel, a mindennapi munkavégzéssel vagy a hiedelemvilággal kapcsolatos tárgyi emlékek sok tekintetben közelebb hozták a bibliai szövegeket. Legnagyobb derültség és meglepetés a tükrökkel kapcsolatban ért minket. De meg is értettük Pál szavait: „Most tükör által homályosan látunk..." Novák Géza kezében „elvesztek" azok az aprócska, néhány centiméter átmérőjű, mai tükrökre semmiképp nem hasonlító ókori tükrök, amelyekben -mi azt sem tudtuk igazán elképzelni -hogy egyáltalán homályosan is hogyan lehetett látni valamit. A tárgyakról, a használatukról, az előkerülésükről Novák Géza sok érdekes, vidám dolgot osztott meg velünk. A tárgyakon keresztül kicsit közelebb jutottunk a válaszhoz a kérdésre: „Érted is, amit olvasol?"