Nagypénteken gyakran olvasunk több igeszakaszt is az istentiszteleteken (most, hogy templomi alkalmakra nincs lehetőségünk, talán otthoni csendességünkben még több lehetőségünk is van erre.) Ha elkezdjük az ősevangéliumtól (az asszony magva a kígyó fejére tapos...) a prófétákon át egészen az evangélium igéjéig, azt látjuk, hogyan bontakozott ki kezdetektől fogva Isten célja. A bűn és büntetés alkalmával megjelent egy ígéret a szabadulásra, elindult egy másik „program" is. Benne van kezdetektől a küzdelem, és a Szabadító szenvedése (a kígyó a sarkát mardossa, aztán legszemléletesebben éppen Ézsaiás 53 rajzolja meg). „az Úr akarta őt megrontani betegség által...és az Úr akarata célhoz jut vele."

Lássuk meg azt, amit oly ritkán tudunk elfogadni! Amikor mi szenvedést látunk, vagy éppen magunk szenvedünk, nehezen tudjuk összeegyeztetni azzal, hogy ez Isten akarata. A Megváltó szenvedésének Isten akaratát megmutató fénye azonban más megvilágításba helyezi mindezt. Isten világától a szenvedés egyáltalán nem idegen. Sőt: sokszor az erőtlenség által jut célba! Így jutott célhoz a szenvedő Krisztusban is a Golgota keresztjén.

Személyes életünkre gondoljunk meg valamit! Isten akarata Krisztus által végbe ment, megváltattunk. De végbe ment a te életedben is? Elfogadtad ezt a szenvedést? Az Úr akarata a szenvedő Krisztusban ért célba. Akkor a te életed is akkor ér célba, ha Krisztus szenvedése hit által a tiéd, életed része lesz. Az Úr szenvedő szolgája a legbiztosabb útjelző: amikor keresztúthoz érünk, útkereszteződés van előttünk, amikor a magunk keresztútját („kálváriát") járjuk, amikor buktató keresztkérdések akarnak eltévelyíteni, amikor az életünket keresztezik más akaratok, ne féljünk a kereszt útját járni: Isten akarata benne ér célba!